Skandináv mitológia - VII. rész (Az istenek kincsei és Loki ármánykodása)
Farbauti és Laufey fia, Loki. Az istenek kincsei kapcsán óriási szerepe van. Az ezt következő fejezet rá és Thorra fog koncentrálni, de felfogható ez a rész úgy, akár egy bevezető Lokihoz, mint nulladik rész. Elég egyelőre az hozzá, hogy Loki nem tekinthető istennek. Ő egy óriás (jöttun). Él egy tévhit, hogy Loki és Thor testvérek és Odin az apjuk. Ez félig-meddig igaz, de nem vér szerint. Vagyis, de, vér szerint, csak nem biológiai vér szerint. Oka, helye és ideje ismeretlen, de Loki és Thor vérszerződéssel váltak testvérré. Ha neked is a hétvezér jutott először eszedbe, nem hibáztatlak.
Ugyanis ez a mitológiai rész tele van hun-magyar elemekkel. Hogy miért érdekes a vérszerződés, és mit jelent valójában? Röviden: Két ember például megsebezte az ujját, és összecseppentették a vérüket egy tálba vagy alkarjukat felhasítva összeérintették azt, mert akkor még nem hallottak az AIDS-ről. Ezt megszegni tilos volt, átkokkal, büntetéssel járt. Nem egyszerű barátság vagy politikai szövetség, hanem lelki, sőt néha szakrális kötelék, egyszerűen kb. erősebb, mint maga a biológiai vérkötelék.
A másik forrás, amit érdemes észben tartani, az a jó öreg görög mitológia – még abból a korból, amikor a görögök nem voltak még annyira… khm… patriarchálisak. Igen, volt egy ,,első körös" görög népesség, ahol még a nők voltak a sztárok: Héra, Pallasz Athéné, Déméter. Aztán jött a második hullám, a ,,fiúsított" verzió, ők hozták magukkal Zeuszt, Poszeidónt, Hádészt, és persze az egész alfahím-pantheont.
Vegyük például Héraklészt (Herkules a latin-római változatban). Az eredeti történetben Héra védelmezője volt. Komolyan: Héra testőre. Katonája. Akire rá lehetett bízni, hogy elintézze, akit kell – Héra parancsára. Aztán jött a második kiadású görög marketingbrigád, és hoppá: Héraklészből hirtelen Héra esküdt ellensége lett. Propaganda, kérem szépen – az egyik legkorábbi példája annak, hogyan írják újra a sztorikat, ha más érdekek jönnek képbe. Nehogy azt higgyük, hogy a Biblia és társai mások voltak. Semmiről se tudjuk, mi volt az eredeti.
És, ha már átírt történetek: Ödipusz, Helené, Oresztész meg Elektra sztorijai is egészen más értelmet nyernek ebben a kontextusban. Nem csak szappanopera-szintű drámák, hanem egy hatalmi és kulturális átrendeződés lenyomatai.
A skandináv mitológia? Nehogy azt hidd, hogy valami elszigetelt, jéggel borított fantázia-világ! Itt is bőven vannak átfedések. Lehet, hogy ha nem csak Odin szakállát nézegetnénk, hanem megnéznénk a párhuzamokat, egészen érdekes megfelelésekre bukkannánk. Például Prométheusz – aki nem csak tüzet lopott, hanem emberi civilizációt gyújtott be vele –, simán passzolna a skandináv óriások közé. Ja, mert ő is óriás volt. A titánokról nem is beszélve, akik szintén az ember előtti világ ősi lényei. Kicsit olyan érzés, mintha minden egy ősi, közös civilizáció emlékeiből maradt volna ránk – csak jött pár vallás, és igyekezett alaposan letakarítani a nyomokat.
Na, de vissza ide! A lényeg, hogy Loki Asgard-ba ment és Thor testvérévé lett. Magyartalan mondat, de tök jól hangzik, így hagyom, bocsi. A lényeg a lényeg: Loki egy rohadt beteg állat. Számító, eszes, hatalomra vágyó, de karizmatikus a maga nemében, élesen sem jónak sem rossznak nem lehet titulálni, mert egyébként udvarias is. Nem véletlen tehát, hogy az egyik legmegosztóbb karakter az egész mitológiában. Mivel óriás eredendően, az istenek ellensége, noha ő maga is nem hivatalosan egy isten.
Lokinak olyan ivása volt, mint a halnak, így egyszer, amikor annyi magzatelhajtót hörpintett fel, hogy Bartos nagymester is megirigyelte volna azt fénykorában, tréfás kedvében kopaszra nyírta Thor szépséges feleségét, Sifet. Sif egy gyönyörű veres ajkú, smaragdzöld szemű (valahol égszínkék), és gyönyörű, hosszú lobonccal rendelkező hölgy volt, hajának olyan színe volt, mint a nyár végi árpamezőknek. Ezt a csodálatos, szinte földig érő hajat, Loki lenyírta. Thor, miután felébredt Sif mellett, aki inkább hasonlított most már egy auschwitz-i menekültre, mintsem egy istenség gyönyörű feleségére, először megijedt, majd begerjedt, felcsatolta erőövét, a Megingjard-ot és felfolyamodott, azért, hogy meglátogassa Lokit, mert tudta, hogy ő tette.

Thor az ajtót búrgva, tüstént agresszív véleménycserébe elegyedett és falhoz nyomta Lokit felajánlva neki A verziónak egy kedves kis terápiát, miszerint minden nap ízzé porrá őrli és töri Loki minden csontozatát, vagy B verzióként szereznie kell egy aranyhajat Sifnek engesztelésképpen. Mert Sif haja gyökerestől tűnt el, valamint azt se tudni, hová lett, miután Loki lenyírta azt. Loki, antimazochista lévén, felkereste Svartalfheim-ban az ilyesfajta megbízásokra szakosodott népet, a törpéket.
A törpék ügyes kovácsmesterek voltak és magukon is meglepődtek, micsoda dolgokat készítenek el. Ivaldi fiait kereste fel Loki. Itt előadta, hogy Ediri és Brokk két másik törpe állítólag jobban dolgozik náluk. Ezt Ivaldi fiai nem nézték jó szemmel. Loki azt mondja nekik, hogy Brokk és Eidri kihívták őket. Három-három ajándékot kell készíteni mindegyik csapatnak, amit As istenek fognak elbírálni. Az egyik ajándék egy folyamatosan növő aranyhaj kell legyen. A kihívást elfogadták. Loki elment Brokk és Eidri házához is, ahol ugyanazt eljátszotta. De bármilyen agyafúrt is volt Loki, a törpék sem voltak buták. Brokk kiszúrta, hogy nincs jól ütemezve ez a történet. Ezért kitalálták, ha ők győznek, Loki fejét kérik, mondván, abból lehetne csak igazi műremeket készíteni. Egy tintatartót. Loki azonban nagy mágus volt. Így volt egy terve. Eidri már kovácsolt is, minek alatt Brokk a fújtatógépet kezelte. A fújtatógépnek folyamatos, de egyenletes munkaidő kellett, hogy tökéletes legyen a mű.
Az első ajándék egy disznóbőr. Mikor már félig készen volt. Eidrinek melege volt, így kint akarta folytatni a munkálatokat. Eközben Loki egy nagy köpőlégyként berepült a műhelybe. Először Brokk karját csípte meg. De a fújtató ugyanúgy üzemelt továbbra is. És létrejött egy tökéletes vaddisznó. A második kincs egy arany karperec. A disznózást követően egy aranyrudat dobtak a tűzbe. Majd most Brokk nyakát csípte meg Loki légy alakban. De csak nem akart máshogy működni az a gépezet. A harmadik kincsnek az alapanyaga egy vastömb volt. Még sose volt fontosabb, hogy a fújtató normálisan működjön. Ezúttal Brokk szemét csípte meg Loki. Ettől Brokk szeme sajátos módon menstruációs folyamatokba kezdett, de még így is ugyanúgy működtette a gépet. De egyszer csak Brokk nem bírja tovább és kezét levéve a gépről, hadonászni kezdett, mint Bernard Farcy a Taxi 2-ben. Ez azt hozta magával, hogy a harmadik ajándék hibás lett. Idő viszont nem volt már, így Loki biztos volt abban, hogy terve bevált.
A bírálat
Három isten bírált, természetesen a zsűri elnöke, nem más volt, mint Odin. Majd Thor, és végül Frey, aki a nyári aratás, termékenység és bőség istene volt. Majd megjelentek Ivaldi fiai. De a másik csapatból csak Brokk tette tiszteletét. Ivaldi fiai adták át először a kincseket. Az első ilyen volt a Gungnir, amit az előző fejezetben már megemlítettem, így ebből kikövetkeztethető, hogy ez az Asgard fala megépítése előtt történt. A Gungnir különleges képessége, hogy mindig pontos. Ahogy eldobják, mindig telitalálatot ad. Így Odin fél szemmel is jobban dobott, mint sokan mások. A másik képessége, ami igazából nem is képesség, hanem érdekesség, hogy erre a lándzsára lehetett esküt tenni, de megszegni azt tilos volt. És ím a második ajándék egy folyamatosan növő aranyhaj volt. Ezt a hajat Sif kapta. Mihelyt felpróbálta, beleforrt a fejbőrébe, szebb lett, mint Loki kozmetikai kezelése előtt. A harmadik ajándék volt szerintem a legérdekesebb, ami egy selyemkendő volt. De nem sima kendő. Ha kihajtogatják, hajó lesz belőle. Egy óriási, minden istent szállítani képes hajó, a Skidbladnir. Ezt Frey kapta. Fordítása kb. úgy nézne ki, hogy ,,összehajtható lécdarab". A ,,ski" egyébként nem csak fa- de síléc is lehet. Következett a másik csapat. Elsőként egy Draupnir elnevezésű aranykarperecet kaptak az istenek. A ,,draup" azt jelentette, hogy ,,csepp", így a Draupnir a ,,cseppentő". Kilenc éjszakánként, nyolc ugyanolyan példányt képes előállítani. Odin felpróbálta és gyönyörűnek találta a lándzsa mellé. A következő ajándék egy arany vaddisznó volt, Gullinbursti. Gyorsabb bármely lónál, szőre pedig még a legsötétebb éjszakában is világít. Frey szekerét húzza tehát az aranysörtés, Gullinbursti. És következett az utolsó ajándék.
Thor isten ajándéka volt a harmadik, de nem tökéletes kincs. Thor eddig minden fegyverét eltörte. Kivéve azt, amit Brokk és Eidri kovácsolt neki. A Mjöllnir, azaz ,,villámcsiholó". Mérete szabadon változtatható. Tehát farzsebben is elfér. A lándzsához hasonlóan pedig, ha eldobják, mindig célba fog találni, és bumerángként tér vissza a kezébe, bármilyen messziről, ha kinyújtja karját. Azonban a nyele rövidre sikerült, Loki ármánykodása miatt. Ám ez különösen nem hatotta meg Thort. Sőt az istenek azt tartották, hogy még Sif haja se oly csodálatos ajándék, mint ez a pöröly. Így tehát a két törpe győzött, Loki pedig ettől elvesztette a fejét. Szó szerint. Na, jó nem, mert Loki kivágta magát azzal, hogy ahhoz, hogy levágják a fejét, el kell metszeni a nyakát, ami viszont nem volt az egyesség része. Így ezt megúszta, gondolta. De Brokk dühös lett és előállt azzal, hogy bevarrja Loki száját. Loki ajkain az idők végezetéig ott maradtak a tűszúrások nyomai. Az emberek szerint Thor jóindulatú isten volt. Ezért a vikingek pöröly alakú amuletteket hordtak, hogy jelenjen meg a mennydörgés istenének ereje, tehát a kincsek azok, amikkel társították az isteneket.