Skandináv mitológia - VI. rész (A bevehetetlen Asgard)
A mitológiában Asgard az úgynevezett ,,fővilág", a legerősebb As istenségek birodalma, amit egy fal véd. De minek is egyáltalán fal e világ köré, ha amúgy se olyan könnyen megközelíthető? Egy szivárvány híd (nem az a szivárvány híd, és nem LMBTQ reklám), ami Bifröst névre hallgat. Akkor jelenik meg, amikor az égen szivárvány van, és így köti össze az emberek világával (Midgard) Asgard világát.
Ellenben, a Bifröst ritkán jelenik meg az embereknek, de, ha meg is
jelenik, átlagos emberek nem léphetnek rá, mert szarrá égnek. Ez híd
önmagában az élő ,,tűzfal". Kivéve a mindenség végén, a ragnarök eljövetelekor. Ezt Odin jól tudta és falat akart építtetni, amit a Van és As háborúk után építenek újjá, tehát létezett, de mégsem.
Feltűnik Asgard-ban egy kovács és lova, Lárifári - helyesbítek: Svadilfari. A ló nevének jelentése is van: a ,,fari" (lásd a német fahren - utazni igét) utazót jelent. A ,,svadil" pedig a pórul jártakra használatos, tehát ,,szerencsétlen utazó". A kovács ígéretet tesz az Asoknak, hogy ő úgy megcsinálja ezt, hogy keményebb lesz, mint egy viking szakálla, azon sem ember, sem törpe, sem pediglen óriás át nem fog hatolni. 3 évszak alatt tél-nyár-tél húzza fel a falat, valamint fizetségül Freyja, egy túszként ott lévő Van istennő kezét, a világot melegen tartó Napot és az éjjel világító Holdat kéri.
Mikor az istenek összegyűltek, hogy megvitassák a dolgokat, egy valaki nem értett egyet, Loki. Nem volt hajlandó egyetérteni a tanácskozáson, mert szerinte eleve lehetetlen, hogy ez véghezvihettető legyen. Azt állítja, hogy az istenek nem vettek figyelembe egy fontos dolgot. Ugyanis a kovács szerinte egy ember, és nem tudná ezt elvégezni. Az ő feltételeik alapján dolgozzon a kovács!
Ennek értelmében:
I. senki nem segíthet neki, csak a lova
II. a falat egy évszak alatt (egy tél) kell felhúznia
Először nem értette a többi isten, mi a lényege ennek. Loki világossá tette: Ember, egy évszak alatt (itt 6 hónap egy évszak) nem tudja elvégezni, majd miután ingyen dolgozott, megverik, elüldözik és az istenek befejezik a félkész munkát. Ohó! Mindjárt kaptak is az alkalmon a tanácsban. Loki-t az Asgard világán belüli Nobel-díjjal is megjutalmazták volna észjárásáért. Így hát megesküdtek Odin lándzsájára (Gungnir), hogy egyikük nem fogja elárulni a másikat. Ha egy évszak alatt megépíti a falat, Freyja keze az övé lesz, a Holddal és Nappal egyetemben. Egy valamit kért a kovács, a lovát, hogy azzal hozhassa a köveket. Mivel az istenek szerint ez nem észszerűtlen, megengedték neki.
A kovács gyorsan és mélyen ásni kezdett, majd lovával a hegyekbe indult, minden hajnalban szánt húzó lova mellett egyenletes tempóban haladt. Húszasával hozta a gránittömböket. A fal úgy nőtt minden nap, mint a ,,Nyerd meg az életed" rajongóinak csalódottsága a harmadik évad után. Odin egyszer csak azt mondja a többieknek, hogy valami nem klappol, gyűljenek össze az irodámban! Kvasir - aki itt még él -, aki mint tudjuk, a legbölcsebb volt, azt mondta, hogy senki emberfia nem tudná ezt így csinálni. Talán nem is ember a kovács. De az eskü kötelezte őket. A nappalok viszont elkezdtek hosszabbodni. Az istenek abban bíztak, hogy ahogy melegszik majd az idő, a hó olvadni kezd és a sárban a ló nem fog tudni úgy dolgozni. Viszont a ló erősebb volt, mint egy anyós kritikája a vejének.

A fal magassága meghaladja az 500 lábat, ami méterre átszámítva nagyjából 150 méter. Eljött a tél utolsó napja, megint összegyűltek az istenek. Mi melegíti a világot, ha odaadják a Napot? Mi lesz, ha Freyja kezét is megkapja és az istennő bosszút áll? Freyja ezen a ponton tudta, hogy az építész egy óriás és, hogy a fal időben kész lesz. Végtelen haragra gerjedt, hogyha neki hozzá kell mennie egy óriáshoz, haljon meg az cserébe, aki ezt kitervelte.
Így Odin, Laufey fiát, Loki
-t hibáztatta, aki tanácsával ilyen helyzetbe hozta őket. Ha időben elkészül a fal, Loki lassan és megalázóan fog meghalni. Loki időt kér, hogy majd ő megoldja, nyet problem. Az építész örvendezett már ezen a ponton, hogy a nyár első napjára elkészül a fal és este elveszti szüzességét Freyjá-val a Nap és Hold alatt. 20 gránittömb, azaz egy forduló hiányzott.
Azonban Svadilfari átmegy pajkos kapitányba, mikor megjelenik Loki egy vörös kanca alakjában az utolsó forduló előtt. Micsoda bátorság kellett ahhoz, hogy egy szürke csődört elcsábítson egy férfi isten vörös kanca alakban, de legalább a színe nem fog változni, ha rámászik Svadilfari, gondolta Loki.
Lényeg a lényeg: fogy az idő, nem volt mit tennie a kovácsnak, őneki kellett elhoznia a köveket. Viszont ő csak egyszerre tízet bírt el. Ennélfogva, 10 tömb híján, nem készült el a fal. Mikor az istenek elkezdték cikizni, hogy örök életében szűz marad, a kovács hirtelen nem csak egy tájékon indult növekedésnek és 50 láb magassá vált. Viszonyításképpen, ez kb. 15 méter. De nem is véletlenül lett ekkora, mert tudta, csaltak az istenek. Ekkor, mikor rájuk akarta rúgni a frissen száradó falat, Donner - vagy, ahogy inkább ismerjük: Thor a téli welnessből hazatérve, ütött, mint a kakukkos óra és megölte az óriást.
Az utolsó 10 tömböt, amik egyébként jóval silányabb minőségűek voltak a többihez képest, az istenek tették a helyükre, de lényegében az ellenség ingyen épített nekik falat. Donner-t leszámítva tehát, aki nem volt otthon, a többi isten megszegte a fogadalmat. Loki, aki mentette a menthetőt, egy évig köddé vált.
Visszatérte után egy kiscsikót Sleipnir-t hozta haza, ajándék gyanánt apjának, aki apjához hasonlóan egy hatalmas szürke csődör lesz, aki lefutja majd még a szelet is. Nem is csoda, mert 4 helyett 8 lába volt. Belegondolni is durva, hogy Loki mit be nem vállalt a siker érdekében, Cicciolina gyenge kezdő volt hozzá képest. A történet viszont jól mutatja, hogy a skandinávok miért nem bálványként tekintettek isteneikre, csak féltek és tisztelték őket, de ez nem egyenlő azzal, amit Egyiptomban, vagy a rómaiaknál, esetleg görögöknél tapasztalunk.