Feltételes ,,miértek"
Talán sem az Olvasóimnak, sem a Tanítványaimnak nem titok, hogy az egész németben a legkedvesebb témám a feltételes mód, azon belül is a jelen idő. Egyszer már kifejtettem, hogy a ,,würdézésért" Thomas Mann letördelné a kezét egy pár németnek és Goethe is szájba vágna sok embert miatta. De valóban kell a hagyományos képzés és nem elég a ,,würde''? Ez itt a némethiány-csillapító legújabb száma.
Először kezdjük a problémát magát onnan, honnan is és miből is indul ki a feltételes jelen idő? Magából az elbeszélő múltból, egy kötőmódra jellemző ,,-e" módraggal és ahol lehet, két légyszart is teszünk az ige múlt idős alakjára, amiből megkapjuk a feltételes alakot. Dióhéjban ennyi. Akkor mi a baj? Csak arra kell figyelni, hogy ezt ragozás közben végig az igén tartsuk és modális jelentés miatt feltételes értelemben fordítjuk az igét. Igen, ám vannak a rendhagyó alakok. Pl. sprechen -> sprach -> spröche/ sprüche
Ezek annyira mégsem rendhagyóak? Nézzük! Az elbeszélő múlt a mai német nyelvbe - ami egyébként eredetileg szintén egy dialektus volt - később került be, sok erős ige alakja vagy elhalt, vagy ,,elgyengült". Legtipikusabb példák erre talán: backen (ä), buk, h. gebacken vagy fragen (ä), frug, h. gefragen, vagy lernen (i), larn, h, gelernt.
Nézzük visszafelé, mert tudom, hogy az utolsó szúrja a szemed a legjobban. Perfekt igeidőben sose volt erős az ige, ez érdekes dolog, mutatja, hogy a középkori, kereskedelmi útvonalak mentén beszélt, meißen-i, német dialektus, amely a mai német nyelv elődje, és, amit sokan kellett, hogy tudjanak beszélni a piac miatt, valószínűleg a nyelvnek már a középkor előtt se volt igénye arra, hogy bonyolítsa ezt az igét, ezért ha nem is mindig használta gyengén, nincsen elérhető vagy értékelhető forrás arról, hogy volt-e befejezett jelenben valaha rendhagyó, erős alakja.
Ellenben érdekes, hogy akkor elbeszélő múltban és jelen időben rendhagyóan ragozódó alakja mégis van. Ez annak tudható be, hogy összeolvadt északibb területekről jövő és ott Präteritum igeidőt előnyben részesítő dialektusokkal a hivatalos német, ám, mint invariáns, elhalt, hiszen nem fogadta be a nyelv, csak rövid ideig. Így a mai nyelv teljesen szabályos, gyenge igeként kezeli. A hivatalos német összefolyt az északi dialektusokkal, nagyjából olyan sikerrel, mint amikor két alkoholista próbál közösen háztartást vezetni. Éltek együtt egy darabig, de az egyik előbb-utóbb biztosan kihal.
Ez az ige kitűnő példa arra, hogy a többség győz és a megszokások. Egyrészt a nyelv nem szereti a felemás megoldásokat. Ugyanis a nyelv nem egy ,,Patchwork" dolog - ezért sem szeretem, ha minden második szót pl. angolul mondunk -, hanem egy logikai rendszer alapján működő, de mégis természetes dolog. Ha egyik kevésbé használt múltban rendhagyó, a másik gyakrabban használt múltban szabályos az ige, akkor értelemszerűen a könnyebben képezhető alakot preferálja a nyelv és a másik igeidőt, igeidőket is ehhez igazítja. Ezért, bár ősigének számít a legtöbb germán nyelvben, mégsem használjuk erősként és mindenhol igyekszik nem rendhagyó lenni.
A rendhagyó, elbeszélő múlt alak tehát megemlíthető, valamint a hozzá kapcsolható feltételes alak is, ám ma már nincs élő német, talán csak nyelvész, aki elhinné, hogy volt ilyen, a használat meg szóba se jönne így. De nem poén, ,,larn" alak és jelen időben történő, Brechungos tőhangváltás valóban jelen volt.
ich lerne
du lirnst
er/ sie/ es lirnt
wir lernen
ihr lernt
sie/ Sie lernen
Kb. a 16. század végéig. Ahogy a ,,larn" alak is. Ám a ,,larn" és a feltételes ,,lärne" alakok is ma már olyanok, mint egy 400 éves ex: Tudjuk, hogy létezett, néha még álmodunk is róla, de senki nem akarja vissza.
A következő igék már mai értelemben inkább fellelhetőek, ha nem is használatosak már feltétlenül rendhagyóan, de van még német, aki emlékszik rá, hogy a felmenői így mondták, netán ő is így használta. Ilyen a ,,fragen" ige. Az elbeszélő múltas alak, itt sem volt túl népszerű és, hogy az eltűnt, kikopott, az egész igét gyengére vették, hogy a felemás katyvasz ne következzen be.
Mi a helyzet a ,,backen" igével? Itt már egy kicsit árnyaltabb a helyzet. Ugyanis, bár a ,,Präteritumschwund" erősen igaz rá, a németben elő-előfordulnak igék, amik mást jelentenek gyengén, és mást erősen. Na, most a ,,backen" egy ilyen ige.
backen (ä), buk, h. gebacken - sütni (tésztát)
backen, backte, h. gebackt - feltapasztani
Tehát két teljesen más értelme mutatkozik meg. Ám, mivel a német a gyakoribb igéken kívül nem igazán preferálja használni az elbeszélő múltas alakokat rendhagyó formában, így a mai használat Ausztria és Dél-Németország nagy részén a következő:
backen (ä), backte, h. gebacken
Sőt, egyre gyakrabban kopik ki az Umlaut is jelen időben. Ennélfogva valószínűsíthető, hogy az erős alak teljesen eltűnik és többjelentésű lesz majd az ige. De menjünk még visszább, hogy a feltételes alakot is megértsük, az evidens, ha egy Präteritum alak elavult, akkor abból a hagyományos képzés nem lesz használatos. Ha így megy tovább, az erős alak teljesen el fog tűnni, és az ige majd annyira többjelentésű lesz, hogy lassan külön Google-fordítót kell hozzá írni.
Lásd az előbbiek alapján: larn -> lärne vagy frug -> früge
Ezek elméletileg képezhetőek, gyakorlatilag kihalt vagy elsorvadt alakok, tehát vagy teljesen, vagy fokozatosan szorulnak ki a használatból. Vannak bizonyos igék, amiknek viszont a mai német nyelv egységesítéséig, sőt, még utána is létezett egy másik alakja elbeszélő múltban. Nem is kevés ilyen van, nézzünk ma, mondjuk tíz darabot:
1. stehen
-> stand (ma)
---> stund (ritkán ma, középkori alak)
----> feltételes alak: stünde, ritkán stände
2. beginnen
-> begann (ma)
---> begonn (középkori alak)
----> feltételes alak: begönne, ritkán begänne
3. gewinnen
-> gewann (ma)
---> gewonn (középkori alak)
----> feltételes alak: gewönne, ritkán gewänne
4. singen
-> sang (ma)
---> sung (ritkán ma, középkori alak)
esetleg -> song (nagyon ősi)
----> feltételes alak: sünge (ritka), sänge
5. sterben
-> starb (ma)
---> sturb (középkori alak)
----> feltételes alak: stürbe, ritkán stärbe
6. werfen
-> warf (ma)
---> wurf (középkori alak)
----> feltételes alak: würfe, ritkán wärfe
7. gießen
-> goß (ma)
---> guß (középkori alak)
----> feltételes alak: göße, ritkán güße
8. fließen
-> floss (ma)
---> fluss (középkori alak)
----> feltételes alak: flösse, ritkán flüße
9. schließen
-> schloss (ma)
---> schluss (középkori alak)
----> feltételes alak: schlösse, ritkán schlüsse
10. ziehen
-> zog (ma)
---> zug (középkori alak)
----> feltételes alak: zöge, ritkán züge
Több variáció van ezen igék használatára:
I. a régi középkori Präteritum alakjából maradt meg a feltételes alakja, amiből visszakövetkeztethető, hogyan beszélt a német 4-500 évvel ezelőtt, mert a mai napig ezt használja feltételesként, mire bejött a ,,würde képzés", ezt szokta meg a nyelv, nem használja, bár létezik a mai elbeszélő múltas alakokra is képzés feltételes jelenben. Erre tipikus példa a ,,werfen". Bár a múltnál ,,warf" alakot részesít előnyben a ,,wurf" eredeti helyett, feltételes alak a ,,wärfe" (leginkább a sima jelennel való összecsengés miatt) helyett inkább a ,,würfe", ha képezi így. Tehát nem rendhagyó alak a ,,würfe", csak ,,eredetibb".
II. Megmaradt a régi, archaikus alak, de sehol se használja már. Lásd a ,,singen" ige. Ősige a németben, meg egyébként a germán nyelvekben is, mégsem használatos sem a ,,sung/ song" elbeszélő múlt alakok, sem a ,,sünge/ sönge" feltételes alakok, helyettük inkább a mai ,,sang" alakra leképezett ,,sänge" alak. Ezt hívjuk úgy, hogy extinkció. Vagy, hogy értsd: A nép szépen, fokozatosan temette el őket, sírkő nélkül. Néha a nyelvészek időnként kijárnak hozzájuk gyertyát gyújtani, vagy esetleg valamelyikük zombiként visszajön egy dialektusban.
III. Nem használatos igei értelemben, de főnevet képezünk a régi múlt és feltételes alakokból. Az utolsó 4 ige ilyen. Lássuk: fließen -> folyni, és ennek az eredeti múlt ideje ,,fluss". Ez ma már igei összefüggésben nem használatos, akárcsak a feltételes ,,flüsse" alak sem. Ellenben az elbeszélő múlt egy főnévképző igeidő is, így a ,,r. Fluss" - a folyó szó, a régi elbeszélő múltas alakból, a többes száma a ,,Flüsse" - folyók alak pedig a feltételes jelen időre mutat vissza. Ennek alapján a maradék 3 igei is így él a mai nyelvben, főnévként és nem igei alakban használva ezeket.
Persze, ezt a sok cullangot megspóroljuk, ha kapásból ,,würde" alakot használunk. Arról már beszéltem és írtam ITT, miért nem jó mindig, mely igékkel TILOS vagy kerülendő a ,,würdézés", de nézzük meg, mikor ajánlott?
I. gyenge igék
Itt sok magyarázni való nincsen, ezek az alakok kiejtésben és helyesírásilag is. Homonímia figyelhető meg, tehát ugyanaz az alak, de különböző jelentés, funkció vagy nyelvtani kategória.
machte - csinálta
machte - csinálná
---> célszerű: würde machen - csinálná
Ezen alakokat akkor tudjuk egyértelműen feltételes értelmezni, ha pl. jelenre utaló időhatározó van, hiszen azok nem állhatnak elbeszélő múlttal, de a feltételes jelenben ezt nem tiltja semmi.
Er machte heute eine Safari.
-> Csak feltételesben fordítható: Ma csinálna egy szafarit.
Er machte eine Safari.
-> Nem egyértelmű, hogy múlt vagy feltételes a jelentés, ilyenkor 95%-ban múltként értelmezzük, hacsak a szövegkörnyezet nem egyértelmű.
II. hasonló kiejtésű igék
Idetartoznak az az igék, amiknek a feltételes alakja szóban, nagyon hasonlóan hangzik a kijelentő mód alakjához. Ezek az igék, nyilván mindig erősek. (Azért mert a gyenge igék elbeszélő múltban bírnak fix alakkal, így sose hasonlítanának a sima jelen idős alakjukra feltételesben.)
Ilyen pl.: sehen
jelen idős ragozása:
ich sehe
du siehst
er/ sie/ es sieht
wir sehen
ihr seht
sie/ Sie sehen
feltételes ragozása:
ich sähe
du sähest
er/ sie/ es sähe
wir sähen
ihr sähet
sie/ Sie sähen
Nem teljesen ugyanolyan, azonban nagyon hasonlóan ejtendő ki a feltételes alak ragozott formája E/1., T/1. és T/3. esetén. Ilyen esetekben is talán célszerű lehet, leginkább szóban a körülíró alak használata.
Természetesen a ,,würde" túlcsordulás sem mindig jó:
Wenn ich heute nur ein Ding machen würde, würde ich gewiss singen.
Ilyenkor, hogy ne hasson szóismétlésként, az egyik tagmondatot (leginkább a mellékmondatot) használjuk hagyományosan.
Wenn ich heute nur ein Ding machte, würde ich gewiss singen.
Szépen látszik, hiába gyenge ige, de mint feljebb is írtam, a szövegkörnyezet egyértelművé teszi a feltétlesen értelmet. Persze, meg is lehet cserélni:
Wenn ich heute nur ein Ding machen würde, sänge ich gewiss.
(Ha ma csak egy dolgot csinálnék, biztosan énekelnék.)
-> Látható, hogy a könnyebb, rövidebb mondatok esetén szebben, egyszerűbben hat, ha nincs körülírás, pl.:
Tränket ihr etwas? - Innátok valamit?
Erőltetett, modoros, funkcionálisan redundáns, tehát használatilag felesleges:
Würdet ihr etwas trinken.
Nyelvtanilag helyes, mégis nehézkes, az eredeti mondat értelmének rövidsége miatt. Ami bizonyos, hogy a feltételes mód nem esztétikai hóbort, hanem irreális igeidő, egy aspektus, ami a valóságtól való távolságot jelöli,l és annak alapja az elbeszélő múlt nem ízlés kérdése, hanem a nyelv belső logikájának következménye.
A würde-körülírás létezése pedig csak bizonyos értelem a gyengesége az igeidőnek, de nem csak így kell gondolni rá, mert nem csak ezt jelenti, hanem annak is a bizonyítéka, hogy a német nyelv a homonímiát nem tűri meg hosszú távon. A hagyományos kötőmódban azonban benne van a német egyik legprecízebb jelölőrendszere: a valóság és a lehetőség finomsága. Az a fajta finomság, amitől a német nyelvtan lelke dorombol, a nyelvtanulóé pedig lassan távozik a testéből. Ha minden feltételes szerkezetet a ,,würde" venne át, a német elveszítené azt a háromszintű realitásrendszert, amely épp a szépségét adja. A ,,würde" tehát kiegészít, de nem helyettesít.
Ja, amúgy a németet ne szidjuk, mert, míg amagyar nyelv határozott és határozatlan igeragozást is megkülönböztet mind kijelentő, mind feltételes jelen idő esetén, addig a német nem.
küldöm (határozott)
küldök (határozatlan)
= ich sende
küldeném (határozott)
küldenék (határozatlan)
= ich sändte