Erlebte Rede

Kedves idetévedt lélek! Ez a bejegyzés az eddigi legkomplexebb grammatikai-nyelvészeti gondolkodást kívánja, mely a legnehezebb Goethe felsőfokú nyelvvizsgákon se követelmény, érdekességnek írom a blogra, hátha akad, aki szemezne vele és magába szippantja, ha magas, egyrészt megértem, másrészt, akkor ne erőltesd. Ha kíváncsi vagy csak, de kezdő, szintén hagyd meg ínségesebb napokra a C1-es nyelvvizsgád után. Ha elvetemült vagy, mint én és bírod a nyelvet felsőfokon, ajánlom, hogy maradj, mert garantálom, hogy újat fogok mondani most Neked!

Indikativ Futurpräteritum

Ez az igeidő egy olyan, elsősorban elbeszélő múltban megjelenő szerkezet, amelyben egy múltbeli szemléleti időből tekintünk előre egy ahhoz képest jövőbeli eseményre, miközben ez az esemény a tényleges beszédidőhöz képest még jövőbeli, de akár már múltbeli is lehet. A szerkezet alakja viszont érdekes módon nem Indikativ, hanem a Konjunktiv igeidőrendszerből jól ismert ,,würde + Infinitiv", ám ebben a használatban a ,,würde" nem feltételességet, nem bizonytalanságot és nem megkérdőjelezést fejez ki, hanem azt, hogy az elbeszélő a lezárt múltbeli nézőpontot megtartva vetít előre egy későbbi történést, ezáltal itt kijelentő alaknak minősül.

Ich wusste, dass er mir schreiben würde. 
Tudtam, hogy írni fog nekem.

Ebben a mondatban a ,,wusste" jelöli azt a múltbeli pontot, amelyből a beszélő az írásra mint később bekövetkező eseményre tekint. Önmagában a mondat nem árulja el, hogy az írás a mostani jelenhez képest már megtörtént-e, vagy még csak ezután fog megtörténni, mert ehhez további időbeli kontextus szükséges. Emiatt nem külön igeidőnek tekintjük ezt mégsem, hiszen nincsen külön igealaki képzése, megkülönböztető jegyei (pl. Umlaut vagy plusz rag, előtag stb.)
 
Gestern wusste ich, dass er mir morgen schreiben würde. 
(Tegnap tudtam, hogy holnap írni fog nekem.)

Itt az írás a jelenlegi beszéd pillanatához képest még jövőbeli, hiszen a múltban adunk nyomatékot. Kis túlzással egy mondaton belül egyszerre három igeidő mozog. De nem csak jövőre, hanem múltra is tudunk utalni. Ellenben itt a mondat idődeixise mesterségesen billeg, mert a mellékmondati ,,morgen" könnyen a tegnapi tudás perspektívájához is kapcsolódhatna. Célszerűbb konkrétabban írni:

Damals wusste ich, dass er mir am folgenden Tag schreiben würde. Heute liegt dieser Brief doch vor mir. 
(Akkor tudtam, hogy másnap írni fog nekem. Ma pedig itt fekszik előttem ez a levél.)

Itt ugyanaz a Futurpräteritum a beszéd pillanatához képest már múltban lezajlott eseményre vonatkozik. Akkor megtudtam, ez megtörtént, ma itt az eredménye, tehát az írás végbe ment akkor, ma az eredményét olvasom.

Természetesen lehet módbeli segédigét is használni vele:

Je klarer mein Kopf und meine Nase wurden, umso klarer wurde mir, dass ich diese Leiche komplett würde verschwinden lassen müssen. 

(Minél inkább kitisztult a fejem és az orrom, annál világosabbá vált, hogy ezt a hullát nekem kell majd teljesen eltüntetni.)

Itt a mostani jelenben visszaidézek a múltra, amikor a jövő egy adott pillanatára gondolok, amit meg kell csináljak. Mit nem lehet ilyenkor tenni? Egyszerűsíteni. Ugyanis nem feltételes jelenről beszélünk, ezért aki a feltételes jelent körülírással képezi csak, vért izzad a jelentéskülönbség miatt, még akkor is ha tudja, feltételes értelemben nem állhat a ,,müssen" ige körülírással. De a lényeg, hogy nem ,,kéne" értelem van, és nem is megkérdőjelezés, így nem lehet átírni ,,...dass ich diese Leiche komplett verschwinden lassen müsste." alakra sem, holott annak is természetesen szemantikailag lenne jelentése, itt viszont prospektív, azaz előretekintő, egy adott időpontból nézve későbbi eseményre irányuló viszonyt mutat a mondat. A szerkezet érdekessége tehát, hogy áthágja azokat a határokat, amiket feltételes jelenben nem léphetünk át, magyarul, hogy a módbeliket is egyöntetűen a ,,würde" alá veszi ragozatlanul, ami a feltételes jelenben tilos például. Így a szabálynak nincs kivétele az ,,Indikativ Futur I" igeidőhöz hasonlóan. 

Nem lehet függő beszéd jövő időre se átírni: ,,... dass ich diese Leiche komplett werde verschwinden lassen müssen." - Ha ezt írnánk megint nem értelmetlen lenne a mondat, hanem egy közvetítés, idézett közlés, pletyka szintű vagy bizonytalan cselekvés jövő idejű értelme lenne. Ez az igeidő nem bizonytalanságot mutat, hanem a fent említett prospektív szemléletet. Spekulatív, germán dolog ez, de szeressük!

Indikativ Futurpräteritumperfekt

Ha nem pusztán azt akarjuk kifejezni, hogy a korábbi eseménytől figyelve valami később megtörténik, hanem azt is, hogy egy abból a múltból nézve még későbbi határpontra az esemény már lezárultként fog állni, akkor Futurpräteritumperfektet használunk: 

Ich wusste, dass er mir bis Freitag geschrieben haben würde. 
(Tudtam, hogy péntekig már írni fog nekem.)

A szerkezet itt sem a jelenhez viszonyított múltat jelöli automatikusan, hanem a lezárt múltbeli szemléleti időhöz képest egy későbbi pontra már befejezettként mutatja az eseményt. Hogy ez a péntek a beszéd pillanatában már elmúlt-e, vagy még előttünk áll, azt ismét csak a szövegkörnyezet dönti el. 
Gestern wusste ich, dass er mir bis morgen geschrieben haben würde. 
(Tegnap tudtam, hogy holnapig már írni fog nekem.) 
Am Montag wusste ich, dass er mir bis Dienstag geschrieben haben würde. Heute ist Mittwoch. 
(Hétfőn tudtam, hogy keddig már írni fog nekem; ma szerda van.)

Ez a szerkezet az úgynevezett doppeltes Perfekt irányába is továbbépíthető:

Damals wusste ich, dass er mir bis dahin geschrieben gehabt haben würde.
(Már akkortájt tudtam, hogy addigra (már aztán) írni fog majd nekem.)  

Ez azonban már grammatikai szempontból rendkívül jelölt, nehézkes és a természetes vagy beszélt nyelvhasználatban alig indokolható alak. Nem azt fejezi ki, hogy az írás biztosan a jelenhez képest múltbeli, és nem is önmagában a jövőre gyakorolt jelentőségét jelöli, hanem az írást egy későbbi szemléleti pontról nézve már lezárt, eredményszerűen fennálló előzményként nyomatékosítja. A jelenhez képest valóban múltbeli értelmezést ebben az esetben sem az igealak önmagában, hanem az időbeli kontextus biztosítja.

És, ha ezt még módbelivel is megspékeljük:

Damals wusste ich, dass er mir bis dahin würde geschrieben gehabt haben wollen.
(Már akkortájt tudtam, hogy addigra (már aztán) akarni fog majd írni nekem.)

A szerkezet különlegessége tehát abban áll, hogy az elbeszélés nem lép tovább a későbbi esemény idejébe, hanem a múltbeli szemléleti ponton marad, és onnan tekint előre: nem egyszerűen azt mondja el, ami megtörtént, hanem azt is érzékelteti, ami akkor még csak eljövendőként állt a szereplő vagy az elbeszélő előtt. Itt a jövőbéli akaratot, amit már akkor érzékeltem és egy bizonyos pontig tisztában voltam vele, hogy be is fog következni, végbe fog menni, akarattal és ezt a lezártságot nyomatékosítottuk. 

Meg fogsz lepődni, de a jövő idős szerkezetre való utalás passzívban a múltból nézve, borzasztóan gyakori:

Er wusste, dass er von der Polizei befragt werden werde.
(Tudta, hogy (állítólag) ki fogja őt kérdezni a rendőrség.)

-> Ez egy alapszituáció, ami még egy pletykaszintű, nem semleges és koránt sem biztos állításon alapszik, egyfelől sok értelme nincs jövő időbe tenni ezt, ami amúgy is bizonytalan, másfelől a szerkezet vége a ,,dupla werden'' végett, nehézkes megint csak, főleg Indikativban, ha többes számban állna az alany.

Direkte Rede:
Sie haben gewusst, dass sie von der Polizei befragt werden werden.
(Tudták, hogy ki fogja őket kérdezni a rendőrség.)
Indikativ Futur I - csakis Indikativ Präsensperfekt lehet a főmondatrész. 

A szerkezet, persze védhető, de ritka, itt ilyenkor a függő beszéd már szebb, de kell a szövegkörnyezet, ugyanis a jövőre való utalást a múlt egy fix pontjáról leképezve ugyan képezzük a ragozás miatt:

Indirekte Rede:
Sie wussten, dass sie von der Polizei befragt werden würden.
(Tudták, hogy (állítólag) ki fogja őket kérdezni a rendőrség.)
Függő beszéd - folyamatos jövő idő (Konjunktiv Futur I)
-> Pletyka, megalapozatlan feltételezés. Nincs jelentősége, melyik múltat használjuk a főmondatban, ,,sie haben gewusst" is lehetne.

Erlebte Rede:

Sie wussten, dass sie von der Polizei befragt werden würden.
(Tudták, hogy ki fogja őket kérdezni a rendőrség.)
Futurpräteritum - jövőre utaló múltból indított szemlélet, nincs bizonyossághoz vagy bizonytalansághoz kötve. Indikativ Präteritumot használunk a főmondatban!

Ezt a csodát is lehet módbelivel képezni, de a könnyebb megértés érdekében, visszatérek az E/3. alakhoz, így könnyebb lesz megkülönböztetni.

Er dachte, dass er von der Polizei würde befragt werden wollen.
(Gondolta, hogy ki akarja majd kérdezni őt a rendőrség.)

A szerkezet passzívja megvan lezárt szemlélettel is, nem csak folyamatosan.

Er dachte, dass er von der Polizei bis dahin befragt worden sein würde.
(Gondolta, hogy addigra ki fogja majd kérdezni a rendőrség.)

Megvan nyomatékosítással:
Er dachte, dass er von der Polizei bis dahin befragt gehabt haben worden sein würde.
(Gondolta, hogy addigra már ki fogja majd ám kérdezni a rendőrség.) 


Meg lehet csinálni ehhez adva műveltetéssel is, és most itt húzunk egy határvonalat, ugyanis az Inifnitivek torlódnak és a jelentés már nagyon nehézkes:

Er dachte, dass er von der Polizei bis dahin würde befragt gehabt haben worden sein lassen.
(Gondolta, hogy addigra már majd ki fogja ám kérdeztetni a rendőrség.)

És megvan ezeken túl, vagy mindezekkel együtt módbelivel is:

Er dachte, dass er von der Polizei bis dahin würde befragt gehabt haben worden sein lassen wollen. 
(Gondolta, hogy majd ki fogja ám akarni kérdeztetni a rendőrség.)

Mielőtt azt hinnéd, hogy az utolsó három mondat poén, olvasd el a lap tetején az első bekezdést. A bejegyzésem nem hétköznapi mondatokon nyugszik, hanem a nyelvi rendszer legmélyebb, már-már abszurd végpontjáig megy el.

Mint például egy ilyen mondat:

Sie wussten: Der Vertrag würde unterschrieben zu werden gehabt haben werden scheinen lassen können müssen.
(Tudták: A szerződés úgy tűnik, hogy alá kell ám majd tudni írattatni ám)