A Sörpuccs: Amikor egy bajszos festő kis híján megnyerte a német történelmet egy korsóval - majd út a II. világháborúig

Ma 80 éve, hogy a bajuszos Dolfi főbe lőtte magát. Ennek örömére nézzük meg, mi vezetett az első után a második világháborúhoz. Németország az 1920-as évek elején nagyjából úgy nézett ki, mint egy felrobbantott szappanopera: káosz, sírás, dühkitörés, és persze rettenetes gazdasági helyzet. A háborús vereség után rátolták a történelem egyik legszívatósabb számláját, a Versailles-i békeszerződést, amely körülbelül annyira volt népszerű Németországban, mint egy penészes kolbász az Oktoberfesten. Infláció? Olyan szinten, hogy egy vekni kenyérért gyakorlatilag egy talicskányi pénzt kellett tolni. Munkanélküliség? Annyi volt, hogy ha valaki dolgozott, ünnepnapot tartottak.

Ebben az általános vidámságban tűnt fel egy ideges, kis bajszú festő, Adolf Hitler, aki úgy gondolta, ideje rendet tenni. (Spoiler: nem sikerült neki jól.) Hitler nem csak festeni próbált, hanem politikailag is festegetni akarta az országot: szép, egyszínű, barna árnyalatban. Münchenben a helyi radikálisok, élükön  Hitlerrel, úgy döntöttek, hogy ha már mindenki kiabál valamit, ők is odacsapnak az asztalra. A cél: megdönteni a bajor kormányt, aztán a berlini Weimari Köztársaságot, majd valami sokkal menőbbet csinálni helyette, például egy náci diktatúrát, amiről akkor még nem tudták, hogy egészen borzasztó ötlet lesz.

A helyszín egy söröző volt, ahol nagyjából annyi volt a komolyság, mint egy óvodai farsangon, csak itt a jelmezek helyett gépfegyvereket hoztak. 1923. november 8-án Münchenben, a Bürgerbräukeller nevű sörözőben (mert hát hol máshol születnének a világmegváltó ötletek, mint egy részeg sörözés közepén) Hitler és barátai úgy döntöttek: ma este forradalmat csinálunk. A bajor kormány vezetői épp beszédeket tartottak, amikor Hitler egy maroknyi fegyveres haverjával berontott, a levegőbe lőtt, és kijelentette, hogy a forradalom elkezdődött.

Bár kezdetben sikerült pár politikust túszul ejteni és megígértetni velük, hogy ,,márpedig ők most a náci forradalmat támogatják", másnap reggelre a dolog szétesett. A hadsereg és a rendőrség nem igazán volt benne a buliban: Úgy verték szét a felvonuló puccsistákat, mint a célba dobós sátrat egy vihar. Annyi stratégiai zsenialitással vezették a puccsot, mint egy részeg kórus a kánont. Az egész egy rövid, amatőr színdarabra emlékeztetett: másnap a német hadsereg (amely meglepően kevéssé szimpatizált az ötlettel, hogy őket most így hirtelen lecseréljék) szépen szétkergette őket egy laza tűzharccal. 

Amikor a puccs másnapján (november 9-én) a nácik a müncheni Odeonsplatz felé masíroztak, szembetalálták magukat a rendőrséggel. Kitört egy rövid, kaotikus tűzharc: 16 nácit és 4 rendőrt lőttek le. Hitler menekült, de hamar elkapták, és bíróság elé állították. A puccs eredménye pedig nagyjából annyi volt, hogy leverték, Hitlert pedig lecsukták.

Tanulság? Ha valaki egy sörözőből kiabálva akarja megmenteni az országot, érdemes inkább időben bezárni a helyet, vagy legalább nagyon-nagyon komolyan elgondolkodni azon, hogy tényleg jó ötlet-e követni azt a fickót, aki úgy néz ki, mint egy morcos pincsikutya.

Most azt hinnéd, hogy ennyi volt. De nem. A bírósági tárgyalás során Hitler olyan sokat beszélt, és olyan ügyesen csinálta a mártírszerepet, hogy konkrétan több rajongót szerzett, mint Azariah egy teltházas koncerten. A bírák szinte megsimogatták a fejét, adtak neki öt év börtönt (ebből ténylegesen kb. 9 hónapot ült), és még cellatársat is kapott, aki jegyzetelt neki, amíg ő a ,,Mein Kampf" (Harcom) című agymenését diktálta.

A könyv? Nos, irodalmilag körülbelül annyira élvezetes, mint egy telefonkönyv, amit egy hisztérikus papagáj írt. De ideológiailag? Veszélyesebb lett, mint egy részeg ember egy benzinkúton égő cigarettával.

És ami utána jött:

Hitler a börtön után rájött, hogy a sörözős, ordítozós puccsolás helyett sokkal menőbb, ha demokratikusan, választásokon keresztül mászik fel a hatalomra. A gazdaság tovább zuhant, a világ is belecsúszott a Nagy Gazdasági Válságba, és az emberek egy idő után úgy érezték: ,,Talán az a bajszos fickó, aki azt mondja, hogy mindent helyrehoz, nem is olyan rossz ötlet." - Egyszerű dolgokat kínált egy kiégett népnek: ,,Verjük agyon!" vagy ,,A zsidók az oka!"

Így aztán szépen lassan a náci párt először parlamenti mandátumokat szerzett, majd 1933-ban, egy sor alkotmányos bűvésztrükkel Hitler lett Németország kancellárja. Onnantól kezdve gyorsan leradírozta a demokráciát, felgyújtatta a Reichstagot (hivatalosan persze sosem bizonyították, hogy ők voltak, de hát na...), majd teljhatalmat kapott. Mein Kampfban és a beszédeiben is azt hirdette Hitler, hogy ,,nincs középút", az embereknek vagy a mozgalmat kell szolgálniuk, vagy el kell tűnniük az útból.

Amikor 1933-ban hatalomra került, rögtön megvolt az elképzelése: egy gazdaságilag önellátó, bombabiztos, katonás Németország kell neki.
Csakhogy a gazdaság állapota kábé olyan volt, mint egy lerúgott focilabda: lapos, ütött-kopott és tele lyukakkal. A világgazdasági válság (1929–1932) után Németország döglődött: 6 millió munkanélküli volt, az ipar romokban, a parasztság éhezett. És akkor jött a barnás varázslóbrigád: a nácik.

A következő években elkezdett új fegyvereket gyártani, de Németországban nem volt elég jó minőségű vasérc, ami pedig kellett a fegyverkezéshez. Ezért Svédországból hozatott hozzávalókat, főleg a Kiruna–Gällivare bányákból, Észak-Svédországból.. Hitler elképzelése szerint minimális idő alatt, maximális nyersanyagot kellett realizálni. Aztán törvényeket hozott arról, hogy ki számít embernek és ki nem, és olyan sebességgel építette ki a diktatúrát, mint egy őrült legóépítő gyerek, akinek végtelen építőkockái vannak.

A náci államszervezet nem bízott a ,,régi" tartományi rendszerekben (mint Bajorország, Poroszország stb.), ezért 1933-tól szép lassan új közigazgatási egységeket, úgynevezett Gaukat alakítottak ki. Minden Gau élén egy Gauleiter (kb. ,,helytartó") állt, akinek teljhatalma volt a saját területén. A Gauleiterek Hitler személyes megbízottjai voltak, csak neki tartoztak felelősséggel. A cél az volt, hogy a náci párt mindenhova bevesse a csápjait, minden faluba, minden utcára.

A rendszer brutálisan hatékony lett:
- Központosította az irányítást.
- Minden helyi szinten ott volt egy mini-diktátor, aki lesújtott, ha valaki nem a megfelelő színű inget hordta (értsd: nem volt párthű).

1934-ben, Hindenburg halála után, Hitler totális hatalmat szerez – a Gauleiter-rendszer gyakorlatilag bebetonozódik. De a nácik nem csak verőlegényekkel akarták szétverni a társadalmat, jogászokat is csatasorba állítottak. A ,,zsidókérdés" rendezésére szép, elegáns betűkkel írták a borzalmakat.

I. zsidótörvény – 1935. szeptember 15.

(,,A német vér és becsület védelmében")

- Megtiltották a zsidók és árják közötti házasságot és szexuális kapcsolatot.
- A zsidókat kizárták bizonyos állami tisztségekből.
- A ,,zsidó" fogalmát faji alapon itt még nem határozták meg (csak vallási alapon!).

II. zsidótörvény – szintén 1935. szeptember 15.

(,,A birodalmi állampolgárságról")
Kettős jogállás:
- ,,Birodalmi polgár" lehetett az, aki ,,német vagy rokon vérű" volt (árja).
- A zsidók csak ,,állampolgárok" maradtak, politikai jogok nélkül.Itt már faji alapú megkülönböztetés is történt.

A zsidókat másodosztályú állampolgárokká degradálták. Az I. és II. törvény lerakta az alapját annak az elszigetelésnek és üldöztetésnek, ami később a Holokausztba torkollott.

Ellenben minden rendszernek vannak pozitívumai is. Hitler esetében a padlón (vagy inkább az alatt) lévő gazdaság felpörgött a katonai megrendelésekkel – persze úgy, mint egy gőzgép, amit egy vulkán tetején építenek. Épülnek itt autópályák, a Volkswagen, ami a mai napig a világ legnagyobb autógyára.

Kontraképp: A nácik egyre agresszívebbek lettek külpolitikai téren: Rajna-vidék remilitarizálása (1936), Anschluss (1938), Szudéta-vidék megszerzése (1938), Csehország szétverése (1939).

És mindez oda vezetett, hogy 1939 szeptember 1-jén — amikor már épp csak a maradék józan ész tartotta egyben Európát —, Hitler úgy döntött: ideje elindítani a második világháborút, hátha most tényleg mindenki az ő térképrajzát fogja követni. Azonban keleten Japán már két évvel az európai szemmel kezdődő világháború előtt terjeszkedett. 1937. július 7-én történt a Marco Polo híd-i incidens. Japán megszállta Kínát, lerombolta az infrastruktúráját, gyárait, a lakosságot pedig éhezésre kényszerítette. A keleti történelem tehát 1937-től számítja a második világháború kezdetét, míg Európában jó két évvel később kezdődik az.