A nemek eredettörténete

A mai némethiány-csillapító a nemekről, pontosabban azoknak eredetéről lesz szó. Korábban már leírtam volt, hogy végződések, fogalmak szerint, mi lesz a nemi identitása a főneveknek, így ma nem ezzel, hanem ,,der-die-das" eredettörténetével foglalkoznék. Sőt ma kifejezetten a névelőket venném górcső alá!

Először is tisztázni kell, hogy a nemek nem hasraütésszerűen keletkeztek. A mai nyelvben talán a logikájuk nem mindig észszerű és ezért is félnek tanulni laikusok németet. De hamar rájöhetünk, hogy bár fontos és meghatározó a nemek szerepe, mert sok minden épül rájuk a nyelvben, mégis teljes lehet a tudásunk anélkül, hogy minden főnévnek betéve tudnánk a névelőjét. 

A korai német nyelv úgy működött, mint ma az angol. Nem volt három névelő, csak egy. Gondolkoztál már azon, miért semlegesnemű a ,,lány" szó a németben, holott biológiailag nőnemű? Meg amúgy is! Persze, rögtön jön a mantra: ,,Mert a ,,-chen/ -lein" egyfajta diminutiváló végződés, ami miatt a főnév kicsinyítőképzős alakot kap és semlegesnemű lesz a főnév. Ezért ,,das Mädchen" - a lányka. Ez így egyébként igaz is, kivétel nélkül, de ne feledjük, hogy a kicsinyítőképző, csak képző, ezért kell legyen alapszó, amiből jön. De mit ad Odin, az alapszó is semlegesnemű: ,,das Mädel" - lány. Hogy van ez?! Elmondom, de ne szaladjunk előre! Kezdjük a hímnemmel!

A ,,DER" eredettörténete:

A hímnem az alapnem a németben, meg úgy általában is a germán nyelvekben. De miért? Kezdjük onnan, hogy a nyelv csak a középkorban érett meg arra szintre, hogy több névelőt bocsájtson ki magából. Egészen addig egy névelő volt: a der. Itt még nem hivatkoztak ,,hímnem" értelemben rá, egyszerűen, simán csak névelő volt. Nagyon archaikus, mert lehet látni, hogy mind a négy nyelvtani esetben megváltozik az alakja:

der -> den -> deme -> dessen (eredeti)
vagy: der -> deo -> demu -> dessen (ez már nagyon ősi)
der -> den -> dem -> des (mai)

A mai napig, ha valamiről egy anyanyelvű nem tudja, mi a neme, ,,der" névelőt mond. Valamint, ha nem tudjuk, hogy ki az ,,ő" a mondatban, akkor is automatikusan hímnemre, ,,er"-re veszi. Erre nem számítottál, mi? Nos, a szóvicc után, vizsgáljuk tovább a hímnemet, bár ezek a fenti tények is elég beszédesek, így lehet, hogy felesleges tovább bizonygatni, de a mai napig a legősibb germán szavak több száz évre visszavezethető névelője a ,,der".

pl.: der Quens -  a nő -> később diu Frouwa, majd die Frau 

Mint mondtam, eredetileg, minden ,,der" névelőt kapott, nem számított még a biológiai nem vagy nyelvtani genus. Hogy számíthatott volna, amikor nem volt, csak egy névelő?! A ,,queen'' szót az angol nyelv tartotta meg, ,,királynő" összefüggésben, csak ,,-s" nélkül és két ,,-e" hanggal. 

De ott van pl. még a mai ,,der Sohn", ami egy szintén ősgermán szó, alig-alig változott az évszázadok során, eredetileg ,,der Seuchnus" később ,,der Suno" alakban létezett. Ez a névelő volt tehát mindenre, eredetileg. De nem sokáig. Legalábbis, ahogy mai nyelvet ismerjük.

A ,,DAS" eredettörténete:

A mai nyelv kialakulása, amit újfelnémetnek (Hochdeutsch) hívunk, nem egyik napról a másikra történt. Először is nagy szerepe volt ebben Luther Márton szerzetesnek, lásd bővebben ITT. De már előtte is elindult a folyamat, valamint halála után is kb. 150 évre volt szüksége a nyelvnek az egységes hangot megtalálni. De, ha nincs Luther, ez sokkal lassabb, talán a mai napig tartó folyamat is lehetne. Sajnos arról nincs hiteles, írásos feljegyzés, hogyan alakult a nyelvben ki a ,,das", vagyis eredeti alakjában ,,daz", de azt tudjuk, hogy a nyelv már nem akart annyit variálni rajta, hiszen egyszerűbben változik, mint a ,,der"
daz -> daz -> deme -> dessen (eredeti)
das -> das -> dem -> des (mai)

Mint, látható, kétszer megegyezik, utána pedig leköveti a hímnemet. Nagy problémák a képzését tekintve nincsenek. És itt jön a cikk elején említett dolog: Miért semlegesnemű a ,,lány" szó a németben? Hiszen ez szembemegy a mai értelmezéssel. 

A válasz, hogy mert eredetileg a ,,das" sem semlegesnemként funkcionált, hanem élettelen dolgok és fogalmak, különösen gyűjtői fogalmak neme volt. És ezért ,,das Mädel" a lány, ezért ,,das Weib" az asszony. Kérdés: Miért nem semlegesnemű ennek alapján a férfi, vagy úr, vagy fiú? Itt jön az, hogy a folyamat létrejötte és a ,,das" használata nem mindig tisztázott, de gyanítom a nyelvnek már volt egy elkezdődő igénye arra, hogy hímnemű, vagy annak tulajdonságaival rendelkező szavaknál, maradjon meg a ,,der". 

Viszont a ,,das" nem csak mint fogalmak gyűjtőneme (később nem csak fogalmakat, hanem alapjáraton élőlények, különösen fiatal élőlények gyűjtőneme lett), hanem élettelen dolgoké is. Na, ez most sokat nem mond nekünk a mai német kapcsán, mert élettelen egy ajtó, mégis ,,die", az asztal se él, mégis ,,der". Igen, az élettelen dolgok kiszélesedtek a nemek kapcsán, másrészt pedig sokkal ősibb dolgokra kell gondolni, amik a középkorban, vagy az előtt is már léteztek, de nem éltek és fontos: gyakoriak is voltak. Ezért a mai napig ,,das" áll a ,,ház", a ,,könyv" vagy ,,ablak" szavak előtt. Még egyszer mondom: Luther korában (1500-as évek) már zajlott a folyamat jó száz éve, alakult már a nyelv, nem lehet tudni és követni, főleg az akkori élettartammal rendelkező nyelvészek nyomán, hogy és miként történt ez a változás. Ami biztos, hogy minden, ami élt és mozgott ,,der", minden ami nem élt, nem mozdult, eredetileg ,,daz" névelőt kapott. És, akkor mi volt a ,,die"?

A ,,DIE" eredettörténete:

A nőnem került be legkésőbb a nyelvbe ,,diu" alakban. Honnan lehet ezt tudni? Nos, a nyelv folyamatosan változó dolog. De ez ne tévesszen meg, egy folyamatosan változó, de folyamatosan egyszerűsödő dolog is, mert ez egy evolúciós válasz, amire reagálni kell, nem lehet, és nem is germán, hanem indoeurópai behatásra történt ez meg, de nem lehet, hogy a ,,der" mindenhol változik, a ,,das" már nem, de akkor a ,,die" megint mindenhol változzon. Sőt, a ,,das"-hoz képest még könnyebb! A ,,die" tehát a legegyszerűbb, mert kétalakú, vagy ,,die" vagy ,,der" alakkal rendelkezik:

diu -> diu -> deren -> deren (eredeti)

die -> die -> der -> der (mai)

Mennyivel összetettebb volt még így is a maihoz képest a névelőrendszer. Ha megfigyeljük, nem kevertük össze, mint ma, hogy a ,,der" az most alanyeset hímnem, részes vagy birtokos eset nőnem, vagy birtokos eset többes szám, markánsabban különült el, de erre később, szemmel láthatóan nem volt igénye már a nyelvnek. De mire volt jó, hogy bejött egyáltalán a ,,die"? Hát mert ez lett a csoportnak és elvont fogalmaknak a neme, és, mint olyan, ebből maradt fent a legtöbb ilyen, eredeti alakjában, mert nagyon későn, az 1700-as években szervesült csak a nyelvben a drága, ügyesebb emberek addig már képesek a családfájukat visszavezetni!

Pár példa csoportokra: die Gruppe, die Klasse, die Truppe
Vagy elvont fogalmak: die Zeit, die Krankheit, die Freiheit

Tehát elvont és nem gyűjtőfogalom, ez fontos! Az se véletlen, talán a csoportok miatt, hogy a többes szám névelője is ,,die". Ne így jegyezzük meg, hogy mai németben a többes szám mindig nőnemű, mert egyrészt részes esetnél eltér a nőnemtől a többes szám ,,die", másfelől meg itt még nem nőnemként funkcionál a névelő, de erre vezethető vissza, hogy egy csoportban legalább két ember van és ezért, mivel csoportok névelője ,,die", kellő valószínűséggel emiatt a többes szám is ezért lehetett ,,die".

Ez volna tehát a nemek rövid eredettörténete, nyilván, nyelvészeti szinten hozzá lehetne tenni még ezt azt. De mi a lényeg? Hogy ez a három nem a nyelv egységesedése után kibővült és hím-nő-semleges értelmet társítunk már hozzá. De soha ne a biológia szerint tanuld meg a nemet, hanem a szóalak szerint – a végződés, a szó hossza, a ritmusa, az eredete többet árul el a nemről, mint a szó szerinti értelemben vett, sokszor biológiai jelentése. A nyelv egy nagyon érzékenyen és organikusan fejlődő rendszer, nem mesterséges szabályrendszer, az emberi élet és evolúció egyik legősibb és legtermészetesebb része. A der–die–das története nem egy ,,háromosztatú logika", hanem egy nyelvtörténeti kompromisszum, ami a beszélői igényekre és nyelvhasználatra válaszolt, törvényszerű volt, hogy leegyszerűsödjön. Kicsit bánom, igaz, ha nem így történik, akkor nem lenne mit írnom ehhez a bejegyzéshez, mert adott lenne. 

Kiegészítésként még annyit, hogy a fenti ősibb alakban lévő szavakat, bár nagybetűvel írtam, de a német csak az egységesítés után Johann Christoph Adelung és más grammatikusok is támogatták a német főnevek nagy kezdőbetűvel írandó a rendszerezését (Nomen groß szabály), majd 1901-ben a német helyesírás hivatalos rögzítése (Orthographische Konferenz) megerősíti ezt mint alapelvet. Csak azért mondom el mindezt, mert a fenti szavakat kisbetűvel írták még, akkor, amikor ősi alakban használták, én csak az átláthatóság miatt írtam naggyal.