A ,,gehen" ige

A némethiány-csillapító mai részében egy nagyon gyakori igéről fogok beszélni. Az ige jelentése ,,menni", szóval e tekintetben ovi, kiscsoport. Mégis a képzése érdekes. Nem tudom, feltűnt-e, hogy nincs még egy olyan ige a németben, ami jelen időben ,,-e", elbeszélő múltban ,,-i" és befejezett jelen időben ,,-a" hangra vált. [Most ne keverjük ide a ,,hängen" igét, melynek múltjai szintén ,,-i" és ,,-a" hangra váltanak, mert annak jelene ,,ä" és nem tiszta ,,-e".] 

Az ige eredeti alakja ,,gangen" és nem ,,gehen". Az erős igékhez kapcsolódó főnevek gyakran a szógyök olyan régi ablautfokait (tőhangváltásait) őrzik, amelyek a mai igeragozásból részben vagy teljesen eltűntek. Ez azért érdekes mert rengeteg igének létezik főnévi alakja, de azok a középkori elbeszélő múltas alakokat mutatják. Például: ie -> o -> o váltás esetén régen ie -> u -> o váltás volt.

fließen -> floss -> i. geflossen (ma)
fließen -> fluss -> i. geflossen (régen)
--> fluss -> r. Fluss (a folyó)
Ezek a főnevek mindig hímneműek, plusz érdekesség, hogy a többes szám ilyenkor kiadja a feltételes alakot: Flüsse (folyók) -> flüsse (folyna)

Ellenben, ma már nem ezekre az alakokra támaszkodik, se az elbeszélő múlt, se a feltételes jelen, így inkább nyelvtörténeti érdekességet észlelhetünk, nem pedig egy köztük lévő eklézsiára. De tény, hogy a főnév őrzi az elbeszélő múlt és feltételes alakot magában. Ilyen alapon megy még rengeteg ige. Ebből kettő érdekes igét hadd mutassak még.

ziehen -> zog -> h. gezogen (ma)
ziehen -> zug -> h. gezogen (régen)
--> zug -> r. Zug (a vonat, húzás, huzat, szakasz a hadseregben, lépés a sakkban, hadművelet stb.)

Számtalan jelentéssel bír, így az egyik legérdekesebb ilyen ige, elsődlegesen a ,,ziehen" igének a ,,húzni-vonni" jelentése a fontos, tehát ,,huzat".

schließen -> schloss -> h. geschlossen (ma)
schließen -> schluss -> h. geschlossen (régen)
--> schluss -> -> r. Schluss (a zár)

Érdekessége az alaknak, hogy ebből képezzük tovább a ,,Schlüssel" szót is, ami ,,kulcsot" jelent. Ám nem csak ez az egy érdekessége van, hanem a mai alakra képezett ,,s. Schloss" (kastély, lakat) is létezik, mely semlegesnemű és egyfajta kivétele az elbeszélő múltas főnevek képzésének, mert nem a hímnemű, egyszótagú főnevek alapján megy és többes száma se a mai feltételes alakot adja ki, hanem a semlegesnemű, egyszótagú főnevekre jellemző ,,-er" többes számú alakkal rendelkezik és mivel umlaut-képes, azt is kapja: ,,Schlösser" formában. Tehát nem paradigmát őriz, hanem a közép-felnémet kortól, egészen a mai, modern nyelvig adatolható szabályokra épül, nem korábbi, mint az előzőek. 

Mi a helyzet akkor a r. Gang (menet, járás, folyamat, haladás, folyosó, sebességfokozat) jelentésű főnévvel? Elképzelhető, hogy a ,,gehen" igének volt elbeszélő múltban az alakja ,,gang", csak az idők során módosult ,,ging"-re? Nem, nem egészen erről van szó. Ahogy elhangzott már, az ige eredi alakja nem ,,gehen", hanem ,,gangen". Ebből az alakból megmaradt a Perfekt ,,i. gegangen" alakja, tehát igei szinten is tartott valamit. Ám a ,,r. Gang" érdekes módon nem múlt, hanem jelen idejű paradigmának a tövét hordozza, őrzi. Habár a főnév többes számából arra a következtetésre jutnánk, hogy a ,,Gänge" alak biztos, az előzőekhez hasonlóan, feltételes alakot jelöl. Ez nem fedi a valóságot teljesen, mert, mint írtam az egyébként hímnemű és egyszótagú főnevekre alapvetően ez a képzés jellemző, és legtöbb esetben az Umlaut is megjelenik ilyenkor (pl.: Sohn -> Söhne; Stuhl -> Stühle; Baum -> Bäume stb.), viszonylag kevés Umlautot elhagyó kivétellel (pl.: Tag -> Tage; Hund -> Hunde; Stoff -> Stoffe) vagy extra kivétellel (pl.: Mann -> Männer). 

Tehát a ,,Gang" szó esetén nem ebből indulunk ki, de tény, hogy a középkori alakokra képezett főnevek is hímnemű, egyszótagú elvet és annak többes számú szabályait követik. Itt viszont a jelen időre koncentrál az alak. Dialektusban és regionális értelemben elképzelhető, hogy a mai napig jelenben így használja a nyelv, kijelentő mód jelen vagy felszólító mód kapcsán:

Gang weiter! - Menj tovább! (Svájc)

Ebből már biztosan érezhető, hogy nem elbeszélő múlt játszik szerepet a főnév kapcsán sem. Mindazonáltal a német germán nyelv, így az angollal is érdemes történeti szempontból párhuzamot keresni és állítani.

A mai angolban a menni ige ,,to go". Ellenben a középkori alakja ,,gân"(egyébként a nagyon régi németben is ,,gēn") . Lehet látni, hogy a némethez hasonló, tehát biztosan tudni, hogy jelen időről beszélünk. De, ha már angol! Megjegyzendő, hogy az angol mai elbeszélő múltas alakja borzasztóan más, mint a jelen idejű:

to go -> went 

Ez nem azért van, mert olyan értelemben ősige lenne, hogy a létigéhez hasonlóan köze sincs a múltnak a jelen idejű alakhoz. Tény, hogy erős ige, de ne a ,,to wend" (fordulni) igének a múltját kapta magára. Ugyanis az elfordulást és az az után való elmenetelt érzékelteti, ily módon a középkori (gieng) alakra nem volt szüksége az angol nyelvnek, mert ezt logikusabbnak tartotta.