BLOG BEITRÄGE A-Z

A németben vannak elváló igekötők is, amik mindig elválnak az ige tövétől. De akadnak olyanok is, hogy hol elválik, hol nem. Az utóbbira is most sor kerül. De előbb!

Ez egy kis bevezetés lesz a főnevekhez, mivel a németben ez egy elég gyakori és bonyolult téma. Először is! A német MINDEN főnevet nagybetűvel ír. A kutyagumit is. Ez azért jó, mert olvasás közben felkészíti az agyat arra, hogy főnév jön. Jobban megmarad egy mondat tartalma a buksiban, átláthatóbb lesz tőle minden, valamint, ha úgy tetszik,...

Ha azt hitted, kivégeztük az elöljárószavakat, tévedtél, ugyanis vannak még említésre méltó dolgok velük kapcsolatban. Ez az összevonás. Bizony. A prepozíciókat össze lehet vonni a bizonyos névelőkkel:

Azért, hogy német nyelven megérthessük mi is ez, először jobban járunk, ha előtte magyarul is átvesszük ezt a dolgot, pontosan. Bár gyakran használjuk, (ebben és az utóbbi mondatban is) mégsem mondjuk ki, hogy ez egy általános alany. A lényege annyi, hogy nincs igazi alany ilyenkor a mondatban:

Az előző cikkben a kezdők általános problémáiról esett pár szó. Nézzünk most egy olyan típushiba sorozatot, ami ugyan felelhető az alapoknál is, de jellemzőbb, hogy gyakorlottabb haladósoknál kerül elő.

Nyilvánvaló, hogy amikor az ember elkezd magától újat tanulni, általában elvárja saját magától, hogy az, ha nem is rögtön, de hamar menjen neki. Azért írom így, hogy ,,magától", mert léteznek olyan nyelvek is, amiket nem feltétlenül lehet tanulni itthon csak egyetemen, lásd: norvég nyelv, vagy, valamit még ott sem, lásd: Afrikaans.

A németben négy nyelvtani esetet különböztetünk meg: Nominativ, Akkusativ, Dativ, Genitiv. Ezek mind a latinból jönnek: nominativus, accusativus, dativus, genitivus. Természetesen ez csak a németben négy, angolban és norvégban csak három van, szlovákban 7.